ursula von der leyen

Mégsem megy neki a német vezetésű Európai Bizottság a németeknek az EKB-s döntés miatt

2020. május 12. 09:06 | Portfolio

Mégsem megy neki a német vezetésű Európai Bizottság a németeknek az EKB-s döntés miatt

Bár továbbra is az elvi lehetőségek között szerepel, az Európai Bizottság inkább kötelezettségszegési eljáráson kívül próbál megegyezni a német kormánnyal a karlsruhei alkotmánybíróság ítélete után előállt helyzetről – írja a Bruxinfo saját információi alapján. A német elnök által vezetett Bizottság óvatos irányváltásának az lehet az egyik oka, hogy a szóban forgó ügyben sérülne az igazságszolgáltatás függetlenségének uniós alapelve, továbbá az, hogy az alkotmánybíróság döntésének megváltoztatására úgysincs lehetőség, „hiába” indítanának kötelezettségszegési eljárást az ország ellen. Az egyik kerülőút egyébként az lenne a direkt német-német összecsattanás helyett, ha az EKB indítana kötelezettségszegési eljárást, miután az általa működtetett eurórendszer egyik tagját (a Bundesbankot) kitiltják az eszközvásárlási programból a német alkotmánybírósági döntés miatt.

Angela Merkel és Európa csúcsvezetői a Portfolio hasábjain kérik a magyarok segítségét a koronavírus ellen

2020. május 03. 09:30 | Giuseppe Conte, Emmanuel Macron, Angela Merkel, Charles Michel, Erna Solberg, Ursula von der Leyen

Angela Merkel és Európa csúcsvezetői a Portfolio hasábjain kérik a magyarok segítségét a koronavírus ellen

A koronavírus elleni küzdelem jegyében globális adományozói videókonferenciára kerül sor hétfőn, május 4-én, amelynek házigazdája Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke lesz. Ennek apropóján ő, illetve Giuseppe Conte, Olaszország miniszterelnöke, Emmanuel Macron, Franciaország elnöke, Angela Merkel, Németország szövetségi kancellárja, Erna Solberg, Norvégia miniszterelnöke, illetve Charles Michel, az Európai Tanács elnöke a magyar sajtóban exkluzív felvezető cikket írt a Portfolio-nak. Az esemény hétfőn délután 15-17 óra között élőben követhető lesz az Európai Bizottság weboldalán itt, a programról rövid tájékoztató itt érhető el. Az esemény célja, hogy legalább 7,5 milliárd eurót össze tudjanak gyűjteni.

A globális kezdeményezésben lényegében mindenki részt vehet: kormányok, cégek, pénzügyi és civil szervezetek, alapítványok közvetlenül is tudnak anyagi felajánlásokat tenni itt, a magánszemélyek pedig egyrészt figyelemfelhívással, másrészt a partnerszervezeteknek való pénzküldéssel tudnak segíteni. „A pénz azt szolgálja, hogy a lehető leggyorsabban olyan diagnosztikai eszközöket, kezeléseket és vakcinákat fejlesszünk ki és alkalmazzunk a lehető legtöbb ember esetében, amelyek segítségével legyőzhetjük a világjárványt” - fogalmaznak a vezetők az alább változtatás nélkül közölt felvezető cikkben.

Íme az uniós menetrend, hogyan jöjjenek vissza a koronavírus karanténjából a tagállamok

2020. április 16. 16:24 | Portfolio

Íme az uniós menetrend, hogyan jöjjenek vissza a koronavírus karanténjából a tagállamok

Miután a tagállamok kérték, kidolgozott egy egységes iránymutatást az Európai Bizottság arra, hogy hogyan lenne célszerű a koronavírus válság során hozott korlátozó intézkedéseket feloldani, milyen szempontokat kell hozzá mérlegelni és hogyan lenne célszerű benne haladni. A fő üzenet az, hogy az ilyen lépéseket csak fokozatosan és a tagállamok között lehetőleg összehangoltan kell megtenni és a normalizálódás egyik alapfeltétele a nagy volumenű szűrőtesztelési kapacitás megléte – foglalja össze a Bruxinfo.

Új

2020. április 05. 15:49 | MTI

Új "Marshall-tervet" javasol az Európai Unió megerősítésére Ursula von der Leyen

A második világháború utáni nyugat-európai újjáépítést szolgáló Marshall-tervhez hasonló nagyszabású gazdaságfejlesztési program szükséges a koronavírus-járvány miatt válságba süllyedt Európai Unió (EU) megerősítéséhez - írta az Európai Bizottság elnöke a Welt am Sonntag című vasárnapi német lapban. Ursula von der Leyen vendégkommentárja alapján az elképzelés mindenekelőtt a 2021-ben kezdődő hétéves ciklusra szóló közös költségvetés újratervezését jelenti.

2020. április 02. 20:28 | Portfolio

Hetes cikk szerinti eljárás indulhat Magyarországgal szemben, jöhet a vészforgatókönyv is

A hetes cikk szerinti eljárást indíttatna Magyarországgal szemben az Európai Parlament képviselőcsoportjainak többsége az Európai Bizottsággal – számolt be az Eurologus. Az Európai Parlament közleménye szerint a közegészségügyi válságra és a hosszú távú uniós költségvetés ebből fakadó késésére való tekintettel a képviselők ismét kérik a 2021-re vonatkozó vészforgatókönyv sürgős beterjesztését.

Figyelmeztetést adott ki az Európai Bizottság elnöke a magyar koronavírus törvény miatt

2020. március 31. 14:08 | Portfolio

Figyelmeztetést adott ki az Európai Bizottság elnöke a magyar koronavírus törvény miatt

Bár konkrétan nem említi Magyarországot és a hétfőn elfogadott, 2 órával később már aláírt, éjjel pedig ki is hirdetett magyar koronavírus törvényt, de gyakorlatilag elsősorban a magyar kormánynak címezte figyelmeztetését Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a kedden kiadott közleményében. Ebben ugyanis világosan benne van, hogy a válsághelyzetben született rendkívüli intézkedések nem lehetnek határozatlan ideig érvényben, márpedig a most hatályba lépett magyar felhatalmazási törvénnyel bevezetett rendeleti kormányzásnak nincs határideje és közben súlyos büntetéseket helyez kilátásba a vírusról dezinformációkat terjesztőkre, illetve az intézkedések hátráltatóira.

Ilyet még soha sem csinált Brüsszel: felfüggeszti a deficitre vonatkozó szabályokat

2020. március 20. 21:29 | Csiki Gergely

Ilyet még soha sem csinált Brüsszel: felfüggeszti a deficitre vonatkozó szabályokat

Az Európai Bizottság eddig még soha nem alkalmazott intézkedésről döntött pénteken a koronavírus-járvány okozta gazdasági hatások mérséklése érdekében. Felfüggeszti a tagállamok költségvetési hiányára vonatkozó szigorú költségvetési szabályokat. Mostantól minden adott ahhoz, hogy a kormányok, így a magyar is, szórja a pénzt a gazdasági továbbfertőzés mielőbbi megakadályozása érdekében.

2020. március 18. 07:04 | MTI, Portfolio

Itt vannak az európai határzár részletei, elmarad az EU-csúcs is

Elfogadták az EU-tagállami vezetők a külső határok legalább 30 napra lezárását, az egymás közti határokon pedig zöldfolyosókon mehetnek az áruszállítók, az egészségügyi termékek exportját engedélyhez kötik, a jövő hétre tervezett EU-csúcs pedig elmarad, helyette ismét telefonkonferencián egyeztetnek – jelentette be kedd késő este a döntések részleteit Charles Michel, az Európai Tanács elnöke a tagállami vezetők vészhelyzeti videókonferenciáját követően.

Mi ez a 25 milliárd eurós EU-s mentőcsomag, amit a koronavírus miatt jelentettek be?

2020. március 11. 11:39 | Portfolio

Mi ez a 25 milliárd eurós EU-s mentőcsomag, amit a koronavírus miatt jelentettek be?

Története során először tartott rendkívüli EU-csúcsot telefonkonferencián keresztül kedd este a 27 tagállam állam- és kormányfője, ahol megegyeztek a koronavírus terjedése elleni intézkedések összehangolásáról és egyúttal egy 25 milliárd eurós pénzügyi alap létrehozását is bejelentették a most futó uniós költségvetés terhére. Egyelőre sok részlet tisztázatlan még, de néhány már kiderült erről.

25 milliárd eurós alapot hoz létre az EU a koronavírus gazdasági kárainak enyhítésére

2020. március 10. 21:16 | Portfolio

25 milliárd eurós alapot hoz létre az EU a koronavírus gazdasági kárainak enyhítésére

Az Európai Unió tagországainak vezetői a koronavírus okozta gazdasági károk enyhítését biztosító, 25 milliárd euró értékű alap létrehozásában egyeztek meg, amely számára az uniós bizottság 7,5 milliárd eurót szabadít fel - közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden, a tagállami vezetők vészhelyzeti videokonferenciáját követően.

Íme a nagy terv, ami minden európai ember életére kihat – Az Európai Bizottság elnökének exkluzív cikke

2020. február 19. 15:04 | Ursula von der Leyen

Íme a nagy terv, ami minden európai ember életére kihat – Az Európai Bizottság elnökének exkluzív cikke

Ma mutatta be Brüsszelben az európai digitális transzformációval kapcsolatos stratégiáját az Európai Bizottság, amely a kiberbiztonságtól a kritikus fontosságú infrastruktúrákig, a digitális oktatástól a készségekig, a demokráciától a médiáig minden területet lefed. Ennek a nagyszabású bejelentésnek az apropóján a magyar sajtóban exkluzív véleménycikket írt a Portfolio-nak Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, amelyet az alábbiakban közlünk. A cikkben az elnök többek között az Európában előállított adatok és információk hatékonyabb tárolása és egymással megosztása mellett érvel és összességében az európai „technológiai szuverenitás” elérésének kereteit vázolja fel.

Digitális stratégiát hirdetett Brüsszel

2020. február 19. 13:44 | Portfolio

Digitális stratégiát hirdetett Brüsszel

Digitális stratégiát hirdetett ma az Európai Bizottság. A stratégia irányelveket, keretrendszereket tartalmaz az adatok és a mesterséges intelligencia felhasználásáról, melyeket most konzultációra bocsátanak.

Kifakadt a cseh kormányfő az EU-pénzek vágása miatt, szerinte nem lesz alku februárban

2020. február 07. 10:24 | Portfolio, MTI

Kifakadt a cseh kormányfő az EU-pénzek vágása miatt, szerinte nem lesz alku februárban

Miközben a feszítő keretek miatt a realitás az, hogy csökkenni fog a kohéziós (felzárkóztatási) támogatások volumene a 2021-2027-es uniós költségvetésben sok ország, például Csehország számára, aközben brüsszeli vezetőkkel folytatott tárgyalási után Andrej Babis cseh miniszterelnök azt mondta, hogy elfogadhatatlan az asztalon fekvő javaslat és azt akarja elérni, hogy a kohéziós támogatások nőjenek a javaslatban lévőhöz képest. Szerinte a viták miatt nem is less meg az alku a február 20-i uniós csúcstalálkozón. Közben a lengyel miniszterelnök ennél jóval visszafogottabb nyilatkozatot tett ugyanebben a témában.

Részletes keresés